Versjáték a türelmetlenségrõl

Az éjszaka sebébõl buggyan
fel a hajnal vére, ugyan
mire vártunk eddig?
Mint a hétfõ reggeltõl keddig
tartó végtelen idõintervallum,
annyi telt el, amíg az érintésbõl csók
lett és kecses kacsók
simították végre hátam,
nyakam, fülem...mióta vártam
a távolság csökkenését ami
száj és száj között feszült
vagyok, de az érzés átlényegült
vágyra, hogy ágyra fektetett
testeink és tetteink
beszéljenek helyettünk,
túl sokáig ültünk
és hülyeségekrõl pofáztunk,
egymás nélkül fáztunk,
de végre meleg lett,
csak két test kellett...

2006 november 8.