Utána

Egymás mellett ülünk. Egymás mellett ülünk és hallgatjuk, ahogy a folyó hullámai hangosan sikoltanak, mikor a parthoz csapódva megsemmisülnek. A Halott Történelemtanár nyújtja kezét a palackért, oda sem nézve adom bomló kezébe. Megragadja az üveg nyakát, majd nagyot kortyol a borból. A Lány közben jobbomon egyszerre vihog és sír. Megkérdezem tõlük, hogy szerintük van e még rajtunk kívül túlélõ, mire A Halott Történelemtanár is felnevet, megértem, õ sem számít igazán túlélõnek. Három napja találtunk rá A Lánnyal, akkor már halott volt, épp felénk tartott egy üres parkolóban. Elmesélte, hogy pár napja elpattant az agyába egy ér, az ölte meg.
- Ez tanároknál gyakori – mondta. - Elég stresszes az életünk, a mentõsök és a pedagógusok érik el a legritkábban a hatvanat – fejezte be. Õ is az ötvenes évei derekán járhatott, mikor feldobta a pacskert. 
A Lánnyal két nappal A Halott Történelemtanár elõtt találkoztam, két nappal az után, hogy megtörtént. Aznap, mikor felébredtem és minden megváltozott, az egész város üres lett, nem jártak az autók, nem volt tömeg a tömegközlekedési jármûvökön, mivel nem is jártak tömegközlekedési jármûvek, az emberek nem olvasták az aznapi újságot gyorséttermekben, mivel nem volt aznapi újság, a gyorséttermekben nem volt kiszolgáló személyzet és nem volt kiszolgálni való vendég sem, akik újsággal a hónuk alatt álltak volna a sorban. Elõször nagyon megijedtem, majd elkezdtem élvezni, hogy bármit levehetek a boltok polcairól, ami megtetszett, azt vihettem is, nem kell fizetnem érte. Találtam az úton egy pénztárcát, tele ropogós pénzzel, egy pillanatra nagyon megörültem, aztán rájöttem, hogy semmire nem megyek vele.
 - Hé, teljesen kár beléd, inkább passzold vissza! – mondom A Halott Történelemtanárnak, majd kikapom kezébõl a bort. Õ csak rám vigyorog, majd rámutat a nadrágján terjengõ foltra és közli, hogy mivel õ halott, ezért nem igazán tudja kontrollálni a záróizmait, így ami befolyik, az kis idõ elteltével ki is folyik és õ ezt nem tudja megakadályozni. Magamban motyogva megjegyzem, hogy ez aztán nagyszerû, belehörpintek a borba, amit egy nagy áruházból hoztunk el néhány barátja társaságában. A társai a hátunk mögött figyelnek minket egy bevásárlókocsiban és szemem sarkából úgy látom, mintha tülekednének, hogy melyik legyen a következõ. Mintha egy hipermarket vásárlói lennének, akik egy új termékért küzdenek egymással, a légszomjjal, a tömeggel és az izzadságszaggal. Nem kell túl sokat várakozniuk, hiszen az éppen számhoz tapadó üvegben nincs már túl sok, az eddig palackban lévõ száraz Cabernet Sauvignon nagy része kissé más alakban már az amúgy is bûzlõ Halott Történelemtanár nadrágján szárad. Hírtelen már nem is kívánom annyira a bort, ezért A Lány kezébe nyomom. A Lány elég magas, szóval alacsony. Szõke és barna a haja, de van, hogy inkább vörös, néha inkább fekete. Arca szeplõs, teste szeplõtelen, esetleg fordítva. Kék szeme inkább barna, zölden rám is villan, mikor a kezébe nyomom a piát. Szép lány, bár elég csúnya. Tetszik is, meg nem is. Kövér, bár nekem talán kicsit sovány, olyan normális a testalkata. Kedvesen undok arca megfeszül egy mosolyban, ahogy rám vicsorog, majd kedvesen megköszöni a bort, és gorombán elküld a picsába.
- Na, de most komolyan, szerintetek van még valaki rajtunk kívül? – kérdezem.
- Szerinted tényleg ez a helyes kérdés? – vág vissza A Halott Történelemtanár.
 Nem válaszolok, csak felállok és elveszek még egy üveggel a bevásárlókocsiból, mivel úgy látom, mintha A Lány kezében tele lenne az üveg, tehát tuti, hogy az üres. Csöndben visszaülök kettõjük közé, elõveszem a zsebembõl a dugóhúzót és miközben szerencsétlenkedem vele, arra gondolok, hogy ha nem hajt el két percen belül egy autó a hátunk mögött mérgezõ szén-monoxidot pöfékelve ránk, akkor elkezdek sikoltozni. Ezt unottan közlöm a többieknek is, mire A Lány mond valamit, de nem értem, mert túl szépen artikulál széles, de kicsi szájával és közben csodálkozom, hogy hogyan lehetnek valakinek egyszerre ilyen telt ajkai, ha ennyire vékonyak. A Halott Történelemtanár reakciója vonja el róla a figyelmem, azt mondja, hogy nem érti, hogy miért nem tudok megbarátkozni az új helyzettel: csak mi vagyunk és ez így is marad. Nem tudom elmondani neki, hogy õ ezt nem értheti. Összerándulok, mikor egy újabb csivitelõ madarat hallok meg, kezdenek elszaporodni, pedig korábban soha nem hallottam õket, de lehet, hogy csak azért, mert elnyomta õket a város zaja, de szerintem régen nem is voltak ennyien, csak a rohadt galambok és mennyire szörnyû, hogy a várost kettészelõ folyón soha többé nem fog hajó közlekedni, nem hallok soha többé olyan zenét, ami még nem volt és nem tudom, hogy mi lesz a kedvenc sorozatom vége, soha többet nem tülekedhetek valami bevásárlóközpontban karácsony elõtt egy új terméknek áldozva, küzdve a légszomjjal, a tömeggel és az izzadságszaggal és nem állhatok már sorba sem, a hónom alatt az aznapi újságot szorongatva, azon idegeskedve, hogy mikor kerülök már sorra, hiszen nincs is többé sor és nem lépnek lábamra többé a buszon, de buszon is csak akkor fogok utazni, ha én vezetem, esetleg A Lány vagy A Halott Történelemtanár, nem lesz többé szmogriadó és túlnépesedéstõl való félelem és nincsenek már háborúk és atomenergia bizottság és soha nem fogok többé ismeretlen emberekkel szexelni az Interneten és azok a kurva madarak fognak minden reggel a fülembe csivitelni és én ettõl meg fogok õrülni. Sikerült végre kibontanom a bort, aminek szerfelett tudok örülni, meg is húzom. Periférikus látásom segítségével megállapítom, hogy A Halott Történelemtanár valami válaszra vár, ezért inkább A Lány felé fordulok. Az õ szemében is látom a kérdést, de a választ is. Még jó, hogy ilyen kifejezõ és semmitmondó szemei vannak. Meg is kérdezem tõle, hogy õ neki tetszik-e ez az új felállás, hogy csak mi és soha többé más és nincs többé sorban állás és nekünk dörgölõzõ dagadt emberek a buszon. Erre persze valami hatalmas butaságot mond, ami elég bölcs kijelentés, egy filozófus is megirigyelhetné. Meg A Lány szépségét is, csak ne lenne ennyire ronda.

Hallgatjuk a hullámok hangját.

A Halott Történelemtanár megtöri a csendet, ezzel a hullámok száját is befogva. Egy újabb kérdés.
- Miért történt ez?
Hallgatunk. Én kortyolok egyet az italból, megvárom amíg szép lassan eltelíti a számat, érzem, ahogy lecsúszik torkomon, végig simítja nyelõcsövemet, majd a gyomromba ér. A Hallott Történelemtanár felé fordulok és elárulom neki.