Fall
a mennyekből földre
estem
és lestem magamat
torz alkat,
léha alak
kit az Isten sem fogad
kebelébe
ékszereit
letépve
üvölt az
égre
átkozza magát
ostoba fejét
falba veri
míg vére
szétfröcssen
az utcakövön
kis
göröngyökön
macskaköveken
folyjon
megérdemli a
kínt
hisz magában
annyira hitt
de a világ
Isten
és maga
nem akarta
hogy
felmagasztalódjon
az ki nem érdemli
mennyekben járt
de az nem való neki
a földi pokol kell
azt élvezi
a sárban
csúszást
hát íme
még egy pofon
had szóljon
de mélyebbre nem
mehet
szegény
szörnyeteg
csúszómászónál
aljasabb nem lehet
mennyekbe nem mehet
kiátkozta Isten
a világ
és ő is magát
egy csúnya
gúnyát
még felvehet
hogy azt is
le tudja tépni
undorító
bűzös
léha
szegény
testéről
de már nem
látom
magam
bennem vagyok
ocsmányságom
nem bírom
tovább
agyvelőm megfognám
és
kirántanám
szétesett arcom
mögül
ostoba fejemből
és taposnám
míg
üvöltésem elhal
annyit sem érek
hogy leköpjön
Isten, Ember,
Sátán
kivűl állok
Sorsommal
mindenkin
magamon kívül
magamban
elásott
síromban
széttrancsírozva
sírok
mert jól
érzem magam
és mosolygok
mikor
félrecsúszok
nem látok
nem hallok
nem beszélek
véget értem
nincs értelmem
minek létem
ha nem értem
magam
az egészet
világot
rombolnék
egy könnycseppet
saját
szétesett arcomon
de nem érdemlem.
2004 május 10.