Ady Endre: Az én mennyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.

Álljon elõmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tûz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Õ: legyen Õ az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kõtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgõ világot.

Együtt kacagnánk végsõ búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:
„Bûn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.

Pajor Alex: Az ÉN mennyasszonyom

"Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba."

Mit bánom? Kívánom! Legyen egy szajha,
legyen érzékien forró az ajka!

Legyen rothadt, száraz Fekete Rózsa,
számomra Ő a tökéletes múzsa

Belseje romlott gyümölcsnek a héja
nekem Ő érett, dús barackok húsa

Mindenkinek semmirekellő kurva
Nekem Ő Szeplőtelen Szűz Mária

Ha millió könnyemben fuldokolnék
Ő csókolja fel mielőtt meghalnék

Ha mindenki kövekkel dobál minket
Ő elém ugrana, felfogná mindet

Ha mindenki kövekkel dobál minket
Én elé ugranék, felfognám mindet

Ha az arcokon csak megvetést látunk
Örülünk, hisz még igazabb lesz nászunk

Szemeinkkel csak egymás szemét látnánk
Nem gyötörne kín, fájdalom, nem fáznánk

Együtt öregednénk, szennyben, mocsokban
Pedig a mennyekben élnénk titokban

Halálunk előtt röhögnénk a népen
Nem tudná senki, hogy éltünk ily szépen

"Meghalnánk, mondván:
>>Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.<<"